Az utóbbi időben felfigyeltem egy jelenségre. Egyre több kamasz fordul hozzám, mert elszigeteltnek, magányosnak érzi magát. Baráti társaság peremén egyensúlyoznak, hogy a valahová tartozás érzésének illúziójával nyugtassák háborgó gondolataikat.

Ebben az életkorban mindennél fontosabbnak tartjátok a barátságot, a beszélgetések bármely formáját, akár telefonon, akár skype-on, akár személyesen. Rendszerint hasonló háttérrel, érdeklődéssel, gondokkal rendelkeztek. A szabadság érzését, a boldogságot hordozzák a találkozások, és persze a visszajelzést, elfogadtok „O.K. vagyok”, „..pokolian jól érezzük magunkat…” Bármit megtennétek annak érdekében, hogy ne legyetek magányosak.  Ennek a világnak a mindenáron megfelelési kényszere, majd az erre való képtelenség hordozza az elveszettség érzését. 

Úgy érzitek nyomás alatt éltek, mert cselekedni csak egy bizonyos módon lehet. Hajlamosak vagytok azt tenni és mondani, amelyek segítenek megnyerni a jóváhagyó elfogadást. Más szóval maszkot viseltek és elégedetlenek vagytok életetekkel.  Azok, akik megkerestek elmondták, „…ez nem én vagyok…”

Hiteles életet élni.

Bátorság kell hozzá, mert saját szabályaid, alapvető értékeid felvállalása érdekében, időnként népszerűtlen döntéseket kell hoznod, felvállalnod a kritikát és elutasítást. Közönyösen viselkedni, igaznak lenni önmagadhoz.

Ki vagy te valójában? Itt válik személyessé a történet. A felszínen úgy tűnhet ez egy egyszerű válasz, de a felszín alatt azt is meg nézzük, kik nem vagyunk. Választásokat, elágazó utakat vadászunk. Cool hunterként (Kollar-coaching) keressük erősségeid, szenvedélyeid, alapvető értékeid.

Élet az életedben, saját szabályaid szerint. Ebben segítek Neked.